Zvatt
József 1949-ben született Érden. Édesapja is szobafestő
volt, fiát is annak neveli. Szakmunkástanuló éveit a Minőségi Szobafestő
Szövetkezetnél tölti, Budapesten, 1968-ban szabadul. 1976-ig régi inaskodásai
szövetkezetében dolgozik, majd Érdre teszi át a telephelyét és az ottani
szövetkezetben dolgozik. 1979-ben kiváltja az ipart. 1989-ban festékboltot nyit
szülőhelyén, s családi vállalkozásban árusítani kezdi azt amit eddig ő használt,
festéket, szerszámot, gipszet, lakkot. Övé a 62. Számú ipartestületi igazolvány.
Érdet sokáig az ország és Európa legnagyobb községeként emlegették. A
település már jó régen összenőtt a fővárossal, itt található az ország harmadik
minarete. Az immár városi rangot kapott település határáig a Diósdi
Csapágygyárig még városi busszal el lehet jutni.
- Akárhogy nézem ez egy festődinasztia. Az apa, a fiú, az unoka is
szobafestő szakma képviselője.
- Amikor én szakmunkástanuló lettem, apám szakoktató volt már. Fiam a tizedik
osztályt végezte májusban, de ő is szobafestő szakmunkástanuló lesz. Nem bántam
meg hogy édesapám szakmáját folytattam, biztos kenyeret ad, nekem a családomnak
is.
- Milyen iskola volt a Minőségi Szobafestő Szövetkezet?
- Sok jó mesterem volt, volt akitől tanulhattam. Tulajdonképpen
szobafestő-tapétázó szakmában vizsgáztam, a mázolás mesterségét autodidaktaként
tanultam meg. Ez a szövetkezet szinte mindent vállalt. A szenes legényék
lakásaitól miniszteri lakásokig sok féle helyen dolgoztam. Mi már akkor
dolgozhattam angol műanyag, és fa tapétával.
- Fa tapétával?
- Egy nagyon vékony funér lemez volt papírra kasírozva. Szép munka volt anno
a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Andrássy úti székházában dolgozni.
Három termet kellet ilyen fa tapétával beburkolni. Az anyag 90 centi széles
tekercsekben volt. Ezután 45*45 centis kockákra kellett felvágni. Ezt követően a
szálirányt változtatva, sakktábla szerűen felrakni a falra. Ragasztónak csirizt
használtunk.
- Melyik mesteredre emlékszel szívesen, arra akinek sok mindent
köszönhetsz?
- A mázolásra édesapám Zvatt József tanított meg, aki egyébként
nem tanulókkal hanem átképzősökkel foglalkozott. Sokat köszönhetek Püspöki
Mihálynak. Amikor a munkaidő délután négyig tartott, ő gyakran bennmaradt
dolgozni és én vele tartottam. Akkor tanított meg olyanokra amit a tankönyvek
nem nagyon írnak le.
- Milyen emlékeid vannak az inasévekből?
- Mi még festőládákat használtunk. Az enyém sajnos már nincs meg. Őrzöm
viszont a Solingeni tapétázó ollómat, igaz már egy kicsit rövid, mert annyit
lett köszörülve. Ám ha már a régi eszközökről van szó, édesapán a második
világháború végén Németországban a nyugatiaknál eset hadifogságba. Áthúzó
készletet, és spaklikat hozott magával. Máig is őrzöm őket. Egyébként jó tanuló
lehettem mert volt amikor az oktató hívott maga mellé dolgozni egy-egy hétvégi
munkára. Én ezt megtiszteltetésnek éreztem, hiszen tudhatta, hogy nem vall velem
szégyent.
- Munkahelyed hosszú ideig a fővárosban volt, Te pedig Érden laktál.
- Valóban hosszú évekig csak aludni jártam haza. Nemcsak a munkahelyem volt
Pesten hanem a privát kuncsaftjaim is. Csak később vállaltam Érden munkát
leginkább akkor, amikor kiváltottam az ipart. Aztán bekapcsolódtam az itteni
szakmai közéletbe, s a helyi ipartestület szobafestő szakosztályának és az
elnökségnek voltam a tagja nyolc éven keresztül. Azt tudni kell, hogy egész
pest megyében az érdi ipartestület a legerősebb és legszervezettebb.
- A mestervizsgáig nem jutottál el, de úgy hírlik vizsgabizonyítványokkal
ki lehetne tapétázni az irodád egyik falát.
- Van jogosítványom teherautó vezetésre az ADR (veszélyes anyagok szállítást
lehetővé tevő) papírom, de letettem a kereskedelmi szakmunkásvizsgát, s jogosult
vagyok targoncát is vezetni.
- Az ADR szakvizsgára miért volt szükség?
- A festékek veszélyes anyagnak számítanak. Engem még nem állított meg
egyszer sem egy rendőr, de jobb ha betartjuk a szabályokat.
- Maradjunk a szállításnál. Minden kereskedő úgy kezdi hogy "magam
ura-magam szolgája. Nálad is így volt?
- Volt amikor este álltam be az udvarra az öt tonnás kocsival. Késő éjjel
lett amire lerakodtam az áruval. A gerincem meg is érezte. Komoly fizikai munka
volt egyenként a raklapokra rakni a gipszes zsákokat, a festékes vödröket. Ma
már villás targonca segíti a munkámat. Másképp nem is győznénk felrakni az árut
a raktáram hét méter magas polcaira.
- Nem hiányzik a szakmád, hiszen már évek óta festékkereskedő vagy?
- Itt nem lehet elszakadni a szakmától. Ismernek a helyi festő közösségben,
gyakran jönnek tanácsért. Egyszer egy régi, tíz évvel ezelőtti kuncsaftom
felhívott hogy festeni kéne. Kiderült hogy a Graboplast tíz emeletes székház
belső felújításáról volt szó. Megszerveztem a szükséges iparosokat,
villanyszerelőket, burkolókat, festőket. Megcsináltak egy emeletet készre, a
takarítók után már lehetett visszaköltözni. Utána jött a következő emelet, és
így tovább. A munka végén a Graboplast vezérigazgatója kijött ide külön
köszönetet mondani.
- Mint szakember számos országban megfordultál.
- A kilencvenes évek elején a németországi Badencheimben jártam. Ott
találkoztam a Rigips spahter gipsszel. Én jártam ki hogy szállítsanak
ebből az anyagból Magyarországra is. Idén májusban a finn Teknos cég meghívására
egy festőkereskedő csoport tagjaként jártam az északi országba. Helsinkiben csak
három festékes bolt van, igaz azok 6-800 négyzetmétereseket. A környezetvédelmet
nagyon fontosnak tartják. Oldószeres anyagot keveset láttam, azokat is az itteni
ár többszöröséért.
- Mi a véleményed a magyar iparos életről?
- Aki negyven éves koráig nem tud biztos alapot teremteni a családjának, az
később már nem igen lesz abban a helyzetben, hogy megtegye. Sok jó felkészült,
becsületes, gondolkozó a hosszabb távú érdekeket néző iparos van nálunk, csak
meg kell őket találni.
Tóth András
Magyar Festőmester
2002. augusztusi
szám
|
